2012. már 17.

Gerincsérült légútbiztosítása

írta: M.Zoltán
Gerincsérült légútbiztosítása

Gerincsérülés esetén mozgatási tilalom van, azonban az eszméletlen sérült légútbiztosítását valamilyen módon meg kell oldani. Írásunkban ennek lehetőségét ismertetjük.

 

 

 

 

A mozgatási tilalommal járó sérülések esetén (gerinc-, medence-, súlyos alsó végtag sérülés) a stabil oldalfektetés nem alkalmazható, mivel ez a gerincoszlop, valamint a medence fizikai terhelésével, így annak elmozdulásával járhat.

Ilyen esetben évtizedeken keresztül az Eschamrch-féle műfogást, másnéven áll (alsó állkapocs, alsó állcsont) előre emelést javasolták. A módszer használhatósága azonban az utóbbi időben komoly aggályokat keltett, ennek egyik legfőbb oka, hogy az egészségügyi dolgozók körében is nehézséget okoz szakszerű kivitelezése.

Az alább bemutatott módszer a gerincsérültek légútbiztosításának egy alternatíváját kínálja, amely nyugat-európai országokban már a protokoll részét képezi.

Légútbiztosítás gerincsérülteknek

Az egyik segélynyújtó rögzíti a sérült fejét.
A másik segélynyújtó a sérült, hozzá közelebbi karját egyenesen, a fej mellé helyezi.
A sérült távolabbi karját behajlítva, az ellentétes vállára helyezzük.
A sérült mellett térdelő két segélynyújtó megfogja a bajba jutott távolabbi testfelét, a fejnél lévő számol, háromra maguk felé fordítják.
A fejet rögzítő segélynyújtó ügyel arra, hogy a fej, pontosabban a nyaki gerinc ne mozduljon meg!
A sérült lábbait csípőnél és térdnél derékszögben behajlítjuk.

 

Gerincsérülések>>

Gerincsérült veszélyzónában>>

Bukósisak levétele>>

Szólj hozzá

gerinc gerincsérülés légút