2012. júl 07.

Elsősegély vizsga jogosítvány megszerzéséhez

írta: M.Zoltán
Elsősegély vizsga jogosítvány megszerzéséhez

mh_4_200.jpgCikkünkben összefoglaljuk mi szükséges a jogosítvány megszerzéséhez előírt elsősegély vizsga sikeres letételéhez.

A tévhitekkel ellentétben nem szükséges elsősegély tanfolyamra járni, azonban a vizsgakövetelmények szigorodtak az elmúlt években, tegyük hozzá jogosan.

 

 

Közúti elsősegélynyújtó vizsga

A gépjárművezetői engedély megszerzéséhez szükséges, hogy legyen közúti elsősegélynyújtó igazolása a sofőrjelöltnek. Ennek a vizsgáztatását az országban egyedül a Magyar Vöröskereszt végzi, a budapesti szervezet öt helyszínen. A jelentkezés egyszerűsítésének és gyorsításnak érdekében 2004. óta központi ügyfélszolgálatot üzemeltetünk, melynek telefonszámát tárcsázva néhány perc alatt vizsgaidőpontot kaphat a leendő gépjárművezető.

Jogszabályi háttér

31/1992. (XII. 19.) NM rendelet a közúti járművezetők elsősegélynyújtási ismeretei megszerzésének igazolásáról

Az ezzel kapcsolatos rendelkezés az EüM 1972. évi II. törvényre alapoz, amelyet azonban 2009. január 1-jén hatályon kívül helyeztek, így az illetékes hatóságok útmutatásként veszik figyelembe a rendelkezéseit.

Az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény végrehajtásáról rendelkező 16/1972. (IV. 29.) MT rendelet 37. §-ának (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján - a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterrel egyetértésben - a következőket rendelem:

1. § A közúti járművezetők képzéséről, vizsgáztatásáról és szakképesítéséről szóló 20/1992. (VII. 21.) KHVM rendelet 9. §-a (1) bekezdésének a) pontjában szabályozott - az elsősegélynyújtásból az Országos Mentőszolgálat által előírt ismeretek [15/1972. (VIII. 25.) EüM rendelet 25. §] megszerzését tanúsító, a rendelet melléklete szerinti - igazolást a Magyar Vöröskereszt fővárosi, megyei szervezetei adják ki.

2. § (1) Az elsősegélynyújtásból előírt ismeretek megszerzését - végzettségükre tekintettel - az orvostudományi egyetemeken végzett orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek, az állatorvostudományi egyetemeken végzett állatorvosok, továbbá a védőnői, dietetikusi, mentőtiszti, gyógytornász, egészségügyi szakoktatói, diplomás ápolói és közegészségügyi felügyelői főiskolai szakon végzettek, valamint az egészségügyi szakközépiskolát és szakiskolát végzettek az iskolai végzettséget tanúsító okirattal igazolhatják.

(2) Az iskolai végzettséget tanúsító okiratot a járművezetői vizsgabizottság vezetőjének kell bemutatni.

3. § Ez a rendelet 1993. január 1-jén lép hatályba.

15/1972. (VIII. 5.) EüM rendelet az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvénynek a gyógyító-megelőző ellátásra vonatkozó rendelkezései végrehajtásáról

25. § Az elsősegélynyújtás szakmai irányítását és ellenőrzését országosan az Országos Mentőszolgálat végzi az illetékes országos jellegű egészségügyi intézetekkel együttműködve.

A jelentkezéshez szükséges:

- a jelentkező személyi adatai
- a vizsgadíjról szóló csekk, vagy számla sorszáma (vizsgadíj 6. 500 Ft )

A csekk beszerezhető bármely oktatási kabinetben, ill. a központi ügyfélszolgálaton, ahol lehetőség van a vizsgadíj készpénzes rendezésére, illetve a személyes jelentkezésre is.

A vizsga megkezdéséhez szükséges:

- előzetes jelentkezés
- érvényes arcképes igazolvány
- a vizsgadíj befizetését igazoló csekk feladóvevénye
- kitöltött jelentkezési lap (letöltés)

Vizsgabizottság

A vizsgabizottság két főből áll. A vizsgabizottság tagjait a Magyar Vöröskereszt illetékes megyei/fővárosi szervezete kéri fel.

A vizsgabizottság illetékes:

- jelen vizsgaszabályzat és a Magyar Vöröskereszt Minőségirányítási Rendszer vonatkozó szabályainak betartására
- a vizsgára bocsátás feltételeinek ellenőrzésére
- a vizsga eredményének megállapítására
- csalási cselekmények ügyében döntésre
- igazolás kiadására.

A vizsga tárgya és segédeszközök

A vizsga során megállapításra kerül, hogy a vizsgázó tudását alkalmazni tudja-e. A vizsga tartalma, menete, követelményei a www.voroskereszt.hu honlapon, a Megyei Vizsgaszervezési Központokban és a vizsgahelyeken hozzáférhető. A vizsga elsősorban gyakorlatban zajlik, melyet az ismeretek szóbeli számonkérése is kiegészít. A vizsgabizottság által biztosított segédeszközökön kívül egyéb segédeszköz használata nem megengedett.

Vizsgára bocsátás és jelentkezés

Vizsgára bocsátható, aki:

- előzetesen (személyesen vagy telefonon) az adott vizsgára jelentkezett, és
- a vizsga helyszínén és időpontjában, a vizsgabizottságnak leadja a vizsgadíj befizetését igazoló dokumentumot, és
- arcképes igazolvánnyal igazolja személyazonosságát, és
- a várakozási helyiségben kitöltött Jelentkezési és nyilvántartó lapot kitöltve átadja

Vizsga időpontja és helye

A vizsgákra általában munkanapokon, délelőtti és délutáni időpontokban, a Magyar Vöröskereszt regisztrált vizsgahelyein kerül sor.

Visszalépés, megbetegedés, hiányzás

Ha a vizsgázó a jelentkezés lezárásáig jelzi esetleges akadályoztatását, akkor jelentkezése másik egyeztetett vizsgára kerül átvezetésre. Ha a vizsgázó nem jelenik meg (azon a vizsgán melyre jelentkezett), akkor újabb vizsgára csak a vizsgadíj ismételt befizetését követően jelentkezhet.

A vizsgázó mentesül a vizsgadíj ismételt befizetése alól, ha:

- 10 munkanapon belül hatósági/orvosi igazolással igazolja távolmaradásának okát
- akadályoztatását bejelenti/bejelenteti és azt a bejelentéstől számított 8 munkanapon belül, vagy igazoltan tartós akadályoztatása megszűnését követően 8 munkanapon belül hatósági/orvosi igazolással igazolja
- legkésőbb a vizsga jegyzőkönyv lezárásáig jelzi a megyei jelentkezési elérhetőségen és kéri vizsgaidőpontjának módosítását
- rendkívüli esetben (természeti katasztrófa, egyéb rendkívüli ok) méltányosságból

Csalás, szabálytalanságok

Ha a vizsgázó, a vizsga során:

- meg nem engedett segédeszközt használ
- magatartásával a vizsga rendjét megzavarja, szabályos lebonyolítását akadályozza
- az elsősegélynyújtás vizsgáztatót illetve vizsgaadminisztrátort előny adásával, ígéretével vagy fenyegetéssel befolyásolni törekszik
- megtévesztésére tesz kísérletet
- figyelmeztetést követően a vizsgából kizárható

Arról, hogy figyelmeztetés után folytathatja-e a vizsgáját, vagy azonnal kizárásra kerül, a vizsgabizottság dönt. Kizárás esetén “nem felelt meg” minősítést kell kapnia. A kizárás ténye és körülményei írásban rögzítésre kerül.

A vizsgateljesítmény értékelése

Megfelelt minősítést kap az a vizsgázó, aki az elméleti illetve gyakorlati feladatokat helyesen oldotta meg, és bukást jelentő hibát nem követett el. Nem felelt meg minősítést kap az a vizsgázó, aki feladat megoldások (gyakorlati vagy elméleti) során olyan megoldást közöl, vagy cselekszik, illetve az, amit elmulaszt, (közölni vagy megtenni) a beteg állapotát rontotta és/vagy bukást jelentő hibát követett el.

Vizsga-anyagok

A vizsga elméleti és gyakorlati számonkérési alapja:

Hornyák István Ph.D.: Elsősegélynyújtás mindenkinek c. könyv

A vizsgaeredmény megállapítása, Igazolás kiadása

A vizsga eredményét az elsősegélynyújtás vizsgáztató állapítja meg. Az Igazolást, a Magyar Vöröskereszt nevében, az elsősegélynyújtás vizsgaadminisztrátor és az elsősegélynyújtás vizsgáztató adja ki.

Vizsgadíjak

A vizsga vizsgadíj köteles. Ha a vizsgázó, a vizsgára jelentkezés során, a 164/1995. (XII.27.) Korm. rendelet 2. és 3. számú melléklete szerinti súlyos mozgássérültséget igazoló, háziorvos által kiállított orvos-szakértői vélemény, vagy a 141/2000. (VII.9.) Korm. rendelet 3. számú melléklete szerinti súlyos fogyatékosság meglétét igazoló, az OOSZI I. fokú orvosi bizottsága által kiadott Hatósági Bizonyítvány hiteles másolatát tudja nyújtani, akkor a vizsgadíj befizetése alól mentesül.

Felülvizsgálati záradék, hatálybaléptetés és érvényesség

A vizsgaszabályzatot a Magyar Vöröskereszt Minőségirányítási rendszerével összhangban, adja ki. A szükség szerinti módosítás jogát fenntartja. Ez a vizsgaszabályzat közzétételével válik hatályossá, a Magyar Vöröskereszt honlapján, a megyei vizsgaszervezési központokban és a vizsgahelyeken hozzáférhető. Ez a vizsgaszabályzat érvényben marad egy újabb vizsgaszabályzat közzétételéig.

Feladatok

A vizsga az alábbi feladatok megoldásából áll:

    kötelezően bemutatandó gyakorlatok:

        - újraélesztés 1 segélynyújtóval,
        - betegvizsgálat,
        - eszméletlen beteg ellátása (stabil oldalfektetés)

    "A" tétel megoldása

    "B" tétel megoldása

A kötelezően bemutatandó gyakorlatok és az “A”, illetve a “B” tételsorok meghatározását az “Elsősegélynyújtás vizsgafeladatok” minőségirányítási előírás tartalmazza. A vizsgázó egy tételt húz, amelyen szerepel a kötelezően bemutatandó feladatok leírása, az “A”, illetve a “B” tétel egyaránt.

A feladatmegoldások számonkéréséért az elsősegélynyújtás vizsgáztató felelős.

A vizsga minősítése

1. A Vizsgázó minősítése

A vizsgáztató “megfelelt” vagy “nem felelt meg” minősítéssel illetheti a vizsgázó tevékenységét.

1.1 Megfelelt, aki

    Az újraélesztést, a mentőhívást és az eszméletlen beteg ellátását megfelelően elvégezte,
    Az általa kihúzott „A” és „B” feladatokat helyesen oldotta meg, és
    bukást jelentő hibát nem követett el.

1.2 Nem felelt meg, aki

    bukást jelentő hibát követett el, és/vagy
    tevékenysége, illetve lényeges lépések elmaradása, vagy durván hibás kivitelezése az imitált beteg/sérült állapotát bizonyosan rontotta.

2. Önmagukban bukást jelentő hibák listája:

Újraélesztés

    az elhelyezkedés hibás
    a teendők érvényes szakmai szabályoknak megfelelő sorrendje nem megfelelő
    a mellkaskompresszió jellemzői (frekvencia, mélység, folyamatosság) nem megfelelőek
    a befúvások hatástalanok, ennek oka nem kerül felismerésre és korrigálásra

Életjelenségek vizsgálata

    az eszméletlenség vizsgálatának lépéseit nem ismeri,
    a légzés vizsgálatát nem szabályszerűen végzi.

Eszméletlenség vizsgálata és ellátása

    a légútbiztosítás szükségességét nem ismeri fel, és nem megfelelően alkalmazza,
    ha nem tudja, hogy nem mozdítható betegnél/sérültnél hogyan biztosítható átjárható légút.

Stabil oldalfekvő helyzet

    durva átfordítás, mozgatás,
    a fej hátraszegése elmarad,
    instabil marad a beteg/sérült.

Vérzések ellátása

    a kézzel történő vérzéscsillapítás (nyomáspont vagy direkt ujjnyomás) elmarad,
    a vérző végtag, testrész felemelése elmarad és más hatásos vérzéscsillapító/megszűntető eljárás sem történik,
    ha a nyomókötést lazán, nem megfelelően helyezi fel,
    nyomókötést tesz fel a nyakra,
    vérző végtagra szorító körülkötést helyez fel,
    a kivérzés tüneteit nem ismeri fel, ellátását nem tudja.

Égés ellátása

    hűtés elmaradása,
    idegen anyag sebre juttatása.

Fektetési módok

    ha a fektetési módok indikációit nem ismeri, kivitelezésüket nem tudja (félig ülő helyzet, sokk fektetés - hasi sérült, eszméleténél lévő koponyasérült, ájult beteg, eszméletlen beteg fektetése)

Bukósisak levétele

    indikációját nem tudja,
    fej-nyak mozgatásával próbálja levenni,
    két segítő esetén, ha az "A" segélynyújtó a fej-nyak rögzítését nem veszi át és biztonsággal két kézzel nem rögzíti.

Kimentés (Rautek-féle műfogás)

    indikációit (gépkocsiból mentésnél) nem tudja,
    nem tudja megfelelően kivitelezni.

Hirtelen légúti elzáródás

    az eltávolítás egyes lépéseinek kivitelezését nem tudja.

Rögzítések

    csont - izületi sérülések rögzítését nem a szabályok szerint végzi (ellátásának szabályait nem ismeri, a szükséges rögzítések kivitelezését nem tudja).

Forrás: voroskereszt.hu>>

Szólj hozzá

jogosítvány vöröskereszt autóvezetés