2013. feb 11.

Újabb két játék, ismét két korosztálynak

írta: M.Zoltán
Újabb két játék, ismét két korosztálynak

c81.jpgA British Heart Foundation játékai közül már mutattunk be kettőt, most újabb kettőn a sor. Ugyan ezek kevésbé kötődnek az elsősegélynyújtáshoz, inkább az egészséges életmódhoz még is érdemes egy kis figyelmez szánni rájuk. Az első nagyobbaknak szól, elsősorban azért mert kissé nehezebb a manőverezés, míg a második minden korosztálynak. Lássuk a részletesebb leírást!

Circul8R

Egy űrhajó-szerű eszközt kell végig navigáljunk a vérkeringésen a fel-le, jobbra-balra gombok segítségével. Utunk során találkozunk fehérvérsejtekkel, koleszterol molekulákkal, oxigénnel és glükózzal. Ügyeljünk, hogy ne csökkenjen vészesen az oxigénszint, mert akkor élethűen meghalunk. Első célállomás a tüdő, itt megfelelő mennyiségű oxigénmolekulát kell lelőni. Az oxigénszint mellett ügyeljünk a hőmérsékletre is, a túlzott lézerhasználat hőmérséklet emelkedéshez vezet! Gyűjtsük a fehérvérsejteket úgy, hogy rájuk megyünk a hajóval, majd segítségükkel minél több kórokozót elpusztíthatunk (Ctrl). Az első szint végén, közeledve a szívhez, a koleszterin pusztításban kell segédkezni.A második szinten egy dohányzó testéhez kell alkalmazkodjunk, míg a harmadik szint teljesítéséhez kellő számú fehérvérsejtre lesz szükség, mivel itt egy betegség legyőzése a cél.

c8.jpg

Snack Attack

Egy perc alatt kell a túlzott sóbevitel, a fokozott cukorfogyasztás és a nem megfelelő folyadékbevitel következményeit a megfelelő helyre húzni az egér segítségével. Az első szinten válasszuk ki azt a három dolgot, amit a fokozott sófogyasztás okoz, a másodikon újabb három következményt a cukorbevitellel kapcsolatban, majd végül három problémát a cukrozott italokkal kapcsolatban. Ügyeljünk az időre!

sa.jpg

A szervezet bemutatójáról szóló írásunk ITT, korábbi, elsősegélynyújtással kapcsolatos játékok ITT.

Szólj hozzá

játék British Heart Foundation