2012. már 24.

Óvodai elsősegély-foglalkozások

írta: M.Zoltán
Óvodai elsősegély-foglalkozások

Külföldi minták alapján, óvónők és elsősegély oktatási szakértők bevonásával egyedi foglalkozássorozatot fejlesztettünk ki az óvodások számára. Az öt napos, napi 45-60 perces foglalkozások során a gyerekek játékos formában ismerkedhetnek meg az elsősegélynyújtás alapjaival. Az elmúlt évben, több óvodában is kipróbált gyakorlat egyöntetű sikert aratott, mind a gyerekek, mind az óvónők, mind a szülők körében.

 

 

 

 

Az óvodai elsősegélynyújtás alapjai közé tartozik a gyermekekben való segélynyújtói szemlélet kialakítása, az egyszerűbb sérülések ellátásának megtanulása, és ami talán a legfontosabb, a balesetek megelőzése. Fontos, hogy rájöjjenek; egy kis odafigyeléssel és óvatossággal rengeteg baleset és a vele járó fájdalom elkerülhető lenne. A gyerekek megismerkedhetnek a vészhelyzetek, vagy balesetek során elvégzendő legfontosabb teendőkkel, illetve ezek közül is azzal, amit ők el is tudnak végezni. Ide tartozik a segítséghívás (felnőtt értesítése, vagy esetleg mentőhívás), a beteggel való kapcsolatteremtés és a könnyebb sérülések ellátása. A gyerekek megtanulhatják, hogy egy-egy hétköznapi tárgy (pl.: bicikli, mászóka, autó, gyógyszer) milyen veszélyforrásokat hordoz magával, illetve mire érdemes odafigyelniük a balesetek megelőzése érdekében.

 

Megtanulhatják a legalapvetőbb fogalmakat például, hogy mi is az elsősegély és miket rejt az elsősegélyláda. Amikor pedig már van egy képük a témáról, akkor elkezdhetnek megismerkedni az egyes sérülések ellátásával. Az óvodai elsősegélybe természetesen csak a könnyebb, hétköznapi balesetek tartoznak bele. A gyerekek játékos módszerekkel gyakorolhatják például egy könnyű égés, egy kisebb vágás, egy darázscsípés, vagy egy horzsolás ellátását. A cél az, hogy a játék során kialakuljon bennük egy segítő, empatikus magatartás, illetve a bátorság ahhoz, hogy merjenek segíteni.

A mindennapi élet különböző színtereit végignézve megismerkedhetnek az ott esetlegesen fellépő veszélyforrásokkal, balesetekkel és az ezek által okozott sérülések ellátásával. Sokféle szituációt vesznek végig a gyerekek az óvónő segítségével, többek közt az utcán, a játszótéren, a strandon, a konyhában és a fürdőszobában előforduló balesetek megismeréséhez.

Képek>>

Képek2>>

Szólj hozzá

oktatás óvoda