2012. aug 10.

Újraélesztés haladóknak

írta: M.Zoltán
Újraélesztés haladóknak

cpr_halado.jpgBejegyzésünkben olyan apróságokra hívjuk fel a figyelmet, amelyekre egy újraélesztésben jártas laikusnak érdemes figyelnie, hogy beavatkozása sikerét növelje. Publikációnk a Magyar Resuscitatios Társaság 2011-es ajánlásán alapul, amely teljes egészében elérhető ITT. Ne olvassa ezt a cikket, ha nem járatos az alapszintű újraélesztés elméleti és gyakorlati ismeretében, mert félrevezető lehet! A bejegyzés kifejezetten azoknak szól, akik az alapszintű újraélesztést bizonyos szinten már elsajátították, rendelkeznek legalább minimális gyakorlattal!

Az elsősegély és az újraélesztés oktatások egyik kulcseleme az egyszerűsítés, amelynek célja, hogy ne terheljük felesleges, nehezen megjegyezhető vagy irreálisan sok elméleti anyaggal a hallgatókat. Ennek megfelelően az alapszintű újraélesztés oktatásnál is ezt az elvet érdemes követni. Az alábbiakban az alapszintű újraélesztés egyes pontjait egészítjük ki olyan információkkal, amelyek az elméleti oktatásokon időnként háttérbe szorulnak, azonban az irányelvekben rögzítettek.

A laikusoknak szóló teljes protokoll megtalálható a Magyar Resuscitatios Társaság honlapján ITT.

Ne olvassa ezt a cikket, ha nem járatos az alapszintű újraélesztés elméleti és gyakorlati ismeretében, mert félrevezető lehet! A bejegyzés kifejezetten azoknak szól, akik az alapszintű újraélesztést bizonyos szinten már elsajátították, rendelkeznek legalább minimális gyakorlattal!

Szükséges leszögezni, hogy ezen ajánlás nem oktatási tananyag, és elolvasása nem helyettesítheti a gyakorlati képzést.

 

0. Biztonság

A biztonság megteremtésekor nem csupán a segélynyújtó biztonságára kell ügyelni, hanem a bajbajutott, továbbá a többi jelenlévő biztonságára is. Ha megoldható szükség esetén menekítsük ki a sérültet pl. gépjárműből, gázmérgezés helyszínéről stb.

1. Eszméletvizsgálat

Hangsúlyozandó, hogy a hangos megszólítás (Jó napot! Mi történt! Hall engem?) mellett a két váll kíméletes megrázásával történik.

2. A légutak felszabadítása

A fej hátrahajtásakor egyidejűleg emeljük meg a sérült állát.

cpr_2011_2.jpg

3. Az életjelenségek vizsgálata

A köhögés, nyelés, védekezés a légzéssel egyenértékű életjelenségnek tekintendő.
Ha kevesebb, mint 10 másodperc alatt is érzékel minimum két légzést nem kell kivárni a 10 másodpercet.
Ha bizonytalan abban, hogy van-e légzés tekintse úgy, hogy nincs.

4. Segélyhívás

Ha nem érkezett segítség lehetőleg a beteg mellől mobiltelefonon hívjunk mentőt (104, 112), ha ez nem lehetséges rövid időre magára hagyható a bajbajutott.

5. Mellkaskompressziók

A lenyomás és felengedés ugyanannyi ideig tartson.
Minél ritkábban szakítsa meg.
Mellkaskompresszió esetén a tenyérnek csak a kéztői része érjen a mellkashoz a többi rész (pl. ujjak) ne!
Ha lélegeztetést nem végzünk, ne szüneteltessük a kompressziót, az legyen folyamatos.

6. Lélegeztetés

A két befújás ne vegyen igénybe többet 5 másodpercnél!
Csak és kizárólag akkor vizsgálja újra az beteget, amennyiben az elkezd mozogni, kinyitja szemét, köhög, védekezik, vagy normális légzése visszatér. Minden más esetben végezze folyamatosan az újraélesztést.

Az ILCOR és az ERC első helyen a szájból szájba lélegeztetést ajánlja, ugyanakkor hatásosnak fogadja el a Magyarországon tradicionálisan jobban elterjedt és szélesebb körben oktatott szájból orrba módszert is. Jelenleg nincs elegendő bizonyíték arra, hogy valamelyik módszer elsőbbségét ajánlhassuk.

Újraélesztés több segélynyújtó esetén

Amennyiben több segélynyújtó van jelen, a fáradás megelőzése érdekében a segélynyújtók 2 percenként váltsák egymást. A váltások során törekedni kell az időveszteség minimalizálására. Speciális célcsoportok kivételével laikus segélynyújtóknak csak az egy segélynyújtó általi újraélesztés oktatandó. (Képzett, hivatásos ellátók közül is csak azok vállalkozzanak páros munkára, akik a technika pontos uralása mellett megbízhatóan, időveszteség nélkül képesek összehangolni tevékenységüket.) A helyszínen tartózkodó másik segélynyújtó inkább kifáradás esetén váltsa társát, ami a hosszú és erőteljes kompressziósorozat következtében fárasztóbbá vált BLS miatt 1, legkésőbb 2 perc múlva szükségessé is válik.

A cserét is úgy kell megoldani, hogy ne szüneteljen 5–10 másodpercnél hosszabb ideig a mesterséges keringés fenntartása: a váltó segélynyújtó a beteg másik oldalán elhelyezkedve a 2. befúvás után kezdje a mellkaskompressziókat.

Az újraélesztés megszakításának feltételei

• A helyszínre érkező magasabb szintű segítség átveszi az újraélesztést;
• A beteg elkezd mozogni, kinyitja szemét vagy normális légzése visszatér; vagy
• A segélynyújtó(k) kimerült(ek).

Szólj hozzá

oktatás újraélesztés cpr bls