2012. nov 01.

St John Ambulance

írta: M.Zoltán
St John Ambulance

st_john.jpgÚj sorozatot indítunk, melynek keretében hónapról hónapra megpróbálunk bemutatni egy elsősegélynyújtással foglalkozó külföldi szervezetet. Első szervezetünk székhelye az Egyesült Királyságban van, azonban 42 országban vannak jelen, mintegy 300 ezer önkéntessel.

A St John Ambulance hisz abban, hogy teljesen elfogadhatatlan sok ember értelmetlen halála, azért mert senki sincs, aki segíteni tudna, amikor szükség lenne rá. Csak 2011-ben mintegy 800.000 embert oktattak elsősegélynyújtásra, hogy számukra is világossá váljon a különbség egy elvesztett és egy megmentett élet között.

A szervezet oktat iskolában, munkahelyen, különböző fiataloknak szóló tevékenységeket szerveznek (már öt éves kortól!), elsősegély-felszerelést biztosítanak és jelentős közösségi szerepvállalást végeznek. Honlapjukon számtalan szakmai anyagot, kampány filmet, tesztet, aktuálist hírt találhatunk. Természetesen a mobilos alkalmazás sem maradhat el.

Egyik kampányfilmjüket egy korábbi bejegyzésünkben már ajánlottuk, ennek kapcsán arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy évente közel 140 ezer ember hal meg olyan helyzetben, amikor egy képzett segélynyújtó megtudná menteni az életüket - kb. ugyanannyian mint daganatos megbetegedésben.

Fájó panaszként közlik, hogy az Egyesült Királyságban 5 emberből kevesebb, mint 1 tud alapszinten elsősegélyt nyújtani. Ez az arány hazánkban 200-ból egy!

A Helpless kampány nagyon komoly média megjelenést kapott, ezek közül egy itt:

És szintén egy másik kampányfilmjük:

Az oldalt tovább böngészve találhatunk oktatófilmeket, vásárolhatunk szuper elsősegély eszközöket és könvyet vagy CD-t. Kipróbálhatunk egy remek játékot ITT és, ha még mindig vágyunk valami újdonságra betekinthetünk a múzeumba ITT.

Szólj hozzá

szervezetek St John Ambulance