2012. már 06.

Baleseti-szimuláció az iskolában 4.

írta: M.Zoltán
Baleseti-szimuláció az iskolában 4.

A várt folytatás, így összesen már 8 szituáció érhető el, a meglévő kb. 90-hez képest ez is szép.

 

 

 

 

7. Hasi beteg (204.)

Egy lakáson vagyunk, a helyszínen egy sérült, aki kissé hisztérikusan, kiabálva hasi görcsökre panaszkodik. Egy széken ül, előre hajolva, hasát fogva. Van egy hozzátartozó, aki nagyon aggódik a kérdésinkre nem tud válaszolni, többször elsírja magát édesanyjáért aggódva.

Kérdésre a sérült elmondja, hogy petefészerákja volt, eltávolították mindkét petefészkét, most kemoterápiát kap. Régen sok volt a gyomorsava. Fájdalmai rögtön ebéd után kezdődtek, húslevest evett cérnametélttel és vadast. Szed gyógyszert a gyomorsav megkötésre, a kemoterápiás hányingerre, sok vitamint, homeopátiás szereket is. Most is van hányingere.

A sérült ragaszkodik hozzá, hogy bevenne egy homeopátiás szert. Miután bevette, hanyatt dől, szemét becsukja, kissé kábultan kezd beszélni. Elmondja, hogy végtagjai zsibbadnak, görcse enyhült. Bódult állapotban van, időnként felszisszen, hogy jön a görcs,

Kapcsolatteremtés

1

 

Beteg kikérdezése – mi történt?

2

 

Gyógyszerérzékenység kérdezése

1

 

Kezelő kórház, orvos kérdezése

1

 

Felhúzott lábak javaslása

2

 

Hasi vizsgálat nyomkodással

3

 

További sérülések keresése, máshol nem fáj, ha nyomom

2

 

Beteg folyamatos kérdezése percenként 1 pont

5

 

Hozzátartozó nyugtatása

2

 

Hozzátartozó tájékoztatása

1

 

Betegtájékoztatása

2

 

Összes

22

 


8. Kihűlés (205)

A helyszínen négy eszméletlen és két eszméletén lévő sérültet látunk. Bőrük szederjes, ajkaik lilák. A baráti társaság a téli erdőben társasjátékot játszott. Az eszméletlenek össze-vissza hevernek a földön, légzésük szabálytalan, egyikük nem lélegzik, és előbb-utóbb a keringése is leáll (ennek az eszméletlennek a vizsgálatakor versenybíró elmondja ezt, előkerül egy ambubaba). Az egyik eszméletén lévő pálinkát kortyolgat, a mellette szótlanul kuporgó társát kínálgatja. Nem érzi, de karja eltörött. Az előbbi felettébb jókedvű, a bőre is szép borvirágos, társa halkan, zavartan motyog maga elé. A segélynyújtók kérdéseire is zavartan felel, többször is említi, hogy hideg van.

 

Sérültek:

  1. klinikai halott
  2. eszméletlen kihűlt
  3. eszméletlen kihűlt
  4. eszméletlen kihűlt
  5. ittas kihűlt, alkar törött
  6. csendes, kihűlt

Csapat neve:

Kiemelt ellátó:

Sorrend

Mozdulatlanul fekvők vizsgálata

8

 

Eszméltekkel kommunikáció csak

2

 

összesen

10

 

 

1. klinikai halott

kapcsolatteremtés

2

 

eszméletlenség vizsgálata

2

 

életjelenségek vizsgálata

4

 

klinikai halál felismerése

4

 

CPR

4

 

összesen

16

 

 

Ezt a sérültet az ellátás teljes egésze alatt CPR-ezni kell. Max. egyszer lehet utalni rá, ha abba akarják hagyni, h nem lehet. Amennyiben abba hagyják 0 pont az egész, részpont sem adható!

2. eszméletlen

kapcsolatteremtés

2

 

eszméletlenség vizsgálata

2

 

életjelenségek vizsgálata

4

 

eszméletlenség felismerése

4

 

sérülések vizsgálata   

2

 

stabil

4

 

kihűlés felismerése

2

 

összesen

20

 

 

3. eszméletlen

kapcsolatteremtés

2

 

eszméletlenség vizsgálata

2

 

életjelenségek vizsgálata

4

 

eszméletlenség felismerése

4

 

sérülések vizsgálata   

2

 

stabil

4

 

kihűlés felismerése

2

 

összesen

20

 

 

4. eszméletlen

kapcsolatteremtés

2

 

eszméletlenség vizsgálata

2

 

életjelenségek vizsgálata

4

 

eszméletlenség felismerése

4

 

sérülések vizsgálata   

2

 

stabil

4

 

kihűlés felismerése

2

 

összesen

20

 

 

5. ittas kihűlt, alkar törött

kapcsolatteremtés

2

 

sérülések vizsgálata

2

 

Alkar törés felismerése

2

 

Ellátása, háromszögletű

2

 

Kihűlés felismerése

2

 

Ittas állapot felismerése (értékelésnél rákérd)

2

 

Pálinkás üveg elvétele

2

 

összesen

Folyt.köv.

Szólj hozzá

oktatás iskola módszertan elsősegélyoktatás baleseti szimuláció