2012. júl 03.

Compression-only CPR

írta: k.kamilla
Compression-only CPR

A hirtelen szívhalált elszenvedő ember túlélési esélyeit a leghatékonyabban az első 3-5 percben lehet javítani. Az alapszintű újraélesztés (CPR) célja, hogy egy ilyen helyzetben bárki a beteg segítségére lehessen, hiszen a jelenlévőkön múlhat az élete.

 

A felnőtt újraélesztés amerikai protokollja több pontban is eltér az európaitól. Az Amerikában elfogadott, ún. compression-only CPR (csak kompressziós CPR) az európai protokollnál sok szempontból egyszerűbb, így a laikusok számára könnyebb elvégezni. Azonban egyszerűségéből adódóan az EU-ban sokan kételkednek a hatékonysága felől.

 

A mindössze két lépésből álló amerikai szabvány azok számára is könnyen elsajátítható, akik korábban soha nem részesültek elsősegélyképzésben. A lényege, hogy amennyiben saját biztonságunkról meggyőződtünk, az előttünk összeeső, nem reagáló ember újraélesztését haladéktalanul el kell kezdeni a mentőhívás, vagy jobb esetben mentő hívatás után. A mentőhívás során meg kell kérdezni a diszpécsertől, hogy található-e a közelben félautomata defibrillátor és ha lehetőség van rá, akkor használjuk az újraélesztéshez.

 

Ezt követően kezdjük meg a mellkaskompressziót. A laikus segítőnek semmi más dolga nincs, csak a mellkas ütemes (nagyjából 100/perc frekvenciájú) komprimálása, kb. 4-5 cm mélységig. Ezt addig kell folytatni, amíg meg nem érkezik a defibrillátor, magához nem tér a beteg, ki nem fáradunk, vagy nem érkezik segítség. A defibrillátor használata rendkívül egyszerű, mert a készülék egyértelmű utasításokat ad a helyes alkalmazáshoz.

 

Természetesen nem lehet eldönteni, hogy melyik protokoll a hatékonyabb, vagy jobb, de az alapszintű újraélesztés legfontosabb szabálya, hogy azzal ártunk a legtöbbet, ha semmit nem teszünk, hiszen egy halott emberben több kárt már nem lehet okozni.

 

Az interneten több hasznos videó is található a témával kapcsolatban, mind kampányfilmek, mind oktató jellegűek. Ezek közül szeretnénk párat ajánlani. ITT látható az Amerikai Vöröskereszt oktatófilmje, ITT egy bátorító kampányfilm, ITT pedig (jobb oldalt) magunk is kipróbálhatjuk a mellkaskompressziót a számunkra ideális felsőtesten.

Aki pedig egy izgalmasabb kampányfilmet szeretne megnézni kattintson a képre.

 

Szólj hozzá

angol újraélesztés aha cpr